Barion Pixel

Python programozás tábor

A tábor célja, hogy megtanítsa a 10 – 18 éves gyerekeket programozóként gondolkodni.

A programozó fő tevékenysége a problémamegoldás, ami különböző képességeket és ismereteket igényel:

A táborban a gyerekek egy korszerű programnyelven, Pythonban tanulnak meg programozni, ami már önmagában is hasznos, mert fejleszti az intelligenciát. Az ismeretek bővülésével a programozást konkrét projektek megvalósítására is tudja majd használni, amiben biztos örömét leli.

Miért pont a Python nyelv?

A tábor napi programja

Délelőttönként

A gyerekek megismerkednek a Python programozási nyelv alapjaival, amely során:

  • érdekes matematikai vagy éppen játékos feladatokon keresztük ismerik meg és mélyítik a nyelv ismeretét, a gondolkodásmódot.
  • grafikus elemek használatával tanulják meg az alapvető programozási sémákat,
  • kipróbálunk nagyobb alkalmazásokhoz való kapcsolódást is (például 3D modellező rendszer).
  • a tábor végére a résztvevők képesek lesznek (például a lenti kis videóban is látható) kisebb önálló programokat, alkalmazásokat megalkotni, tesztelni és futtatni.

Délutánonként

Kicsit felállunk a számítógép elől: lego robotokat próbálunk majd meg egy labirintuson végigvezetni, élőben megismerkedünk a programozás gyakorlati alkalmazásával, az ipari robotokkal, és a 3D nyomtatással.

Tudnivalók a táborról, jelentkezésről

A tábor 5 napos napközis tábor: naponta 8:00 és 16:30 között tartanak a foglalkozások.

A gyerekek napközben teljes ellátást, tízórait, ebédet, uzsonnát és frissítő italt kapnak. Lehetőségünk van speciális étrend biztosítására is.

A délelőtti foglalkozások az eTalonSchool korszerű számítógépekkel felszerelt termében zajlanak, a délutánok egy részében külső helyszínekre látogatunk.

A táborban való részvétel feltételei:

  • A Jelentkezési lap kitöltése
  • Képzési szerződés elolvasása és elfogadása
  • A jelentkezés beérkezése után kiállított számla (részletfizetésnél előlegszámla) összegének átutalása
  • A tábor kezdő időpontjáig a tábor teljes díjának kiegyenlítése

Helyszín

eTalonSchool 1073 Budapest, Kertész u. 5

Időpont:

2024. július 1 - 5.

A tábor díja:

78.000 Ft

A jelentkezés menete

A jelentkezési lap kitöltésével, és elküldésével biztosítja gyermeke helyét a kiválasztott táborban.

Részletfizetés

Az április 31-ig jelentkezők a tábor díját az általunk kiállított számla ellenében 2 részletben fizethetik. A részletfizetés ütemezését a Képzési szerződésben találja meg.

Hogyan kapok további információkat a táborról?

A regisztrációkor megadott email címen tartjuk Önnel továbbra is a kapcsolatot, küldünk további információkat a táborral kapcsolatban.